Első Fejezet

Ma van az első sulinap félév óta. Nem nagyon akarok menni, mert az ami félévkor történt kicsit durva volt. Természetesen Bella és Lexi tudnak róla.  De senki másnak nem mondtam el, érthető okokból. Amikor belépek a suliba nem bámul mindenki rám ahogy gondoltam, egyedül csak Lex és Bell vesznek észre. Rögtön odajönnek és kapok egy jó nagy puszit. Természetesen Bellától. 

- Na? - kérdezi - milyen volt a szilveszter? Az enyém rém uncsi csak otthon ületem és nem csináltam semmit. Anyáék nem engedtek el egy buliba sem, mert büntibe voltam. Szilveszterkor. Elhiszitek ezt? Olyan igazságtalan! - felnevetek. Bella ilyen. Megkérdezi, hogy milyen volt a szünetem, aztán hallgathatom az ő beszámolóját. Másokat ez bosszant, de én csak röhögök rajta. Mindketten rám néznek én meg nagy levegőt veszek és elkezdek beszélni.

- Elmenetem az Állatkertbe. Szilveszterkor nincs nyitva, de belógtam. Uncsi volt sétálgatni ezért bementem a pingvinekhez - na itt be kellett fognom a fülem, mert Bella sikított egy óriásit.

- Hogy mit csináltál???? - és ennyi kellett mindenki minket nézett. Az egész folyosó. A fél iskola kb. Nagyon gáz volt. 

- Semmit. - mondtam és a hirtelen csendben mindenki hallotta. Ki kellett vágnom magam ezért jött a B terv- Csak bementem a pingvinekhez és véletlenül kiengedtem őket. Szóval szilveszterkor pingvineket keresgéletm az állatkertben. - Bejött. Az egész folyosó felröhögött és mindenkitől kaptam egy csomó "szép volt!", "király vagy csajszi" és "ász vagy" beszólásokat. 

- Azt nézd- súgta Lexi - a királylány kiakadt. - rögtön tudtam kire gondol. Odanéztem és csakugyan igaz volt Réka dühösen nézett rám. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással, de megjelent Ő és gyorsan másfelé néztem. 

- Menjünk be a terembe - javasoltam. A lányok egyhangúan bámultak rám felhúzott szemöldökkel és azt üzenték az arcukkal, hogy "ez most komoly?". 

- Igen komoly - nem kellett kérdezniük rögtön válaszoltam - nem akarom látni azok után ami történt.

- Dehát azt mondta, hogy... - kezdte volna Lexi, de én közbevágtam. 

- Nem fontos, hogy mit mondott. Valószínűleg egy hülye fogadás miatt csinálta és nem is emlékszik rá, mert annyira be volt rúgva. - A lányok arcán egyértelműen látszott, hogy nem hisznek nekem. De amikor elsétált mellettem és csak rám sem nézett azonnal eltűnt az arcukról minden bizonytalanság. 

- Nem megmondtam?  - kérdeztem és diadalittasan néztem a szemükbe, de semmi ilyet nem éreztem. Csalódott voltam arra gondoltam, hogy azután ami történt legalább az arcomat meggójegyezte, de nem. Hiába járunk már általánostól kezdve egy osztályba, hiába vagyok belé már az első pillanattól kezdve szerelmes, hiába kaptam tőle életem első csókját ő nem emlékezett rám. De miért is emlékezne? Ezek a dolgok csak nekem számítottak valamit, neki nem.  - Mostmár bemehetünk? - kérdeztem türelmetlenül. Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy minden olyan legyen, mint az előtt az éjszaka előtt, hogy messziről bámulom és epekedek érte. Róla álmodozom és megnézem a szekrényembe ragasztott képeket róla. A lányok beleegyezően bólogattak így bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Pechemre én Mellette ülök tehát nem szabadultam meg Tőle és nem tudom hátrahagyni és elfelejteni azt az estét. Leültem a padomba. Úgy terveztem, hogy olvasok egy kicsit a kötelezőből, de akkor felém fordult és én is ránéztem. Rögtön tudtam, hogy emlékszik. Mindenre. 

ELSŐ FEJEZET VÉGE